Szilágyi tanulmány 12. A féltékenységgel és nyitottsággal kapcsolatos attitüd.

12.                A féltékenységgel és nyitottsággal kapcsolatos attitüd.   

A négy válaszlehetőség itt is szembeállítja a konzervativ és a tudományosan megalapozott felfogást.  Hipotézisemnek megfelelően az előbbiek kaptak túlnyomó többséget.  Ezek két variánsa csak árnyalatokban különbözik.  Legtöbben  (a nők 45%-a és a férfiak 42%-a, de a 30 év alattiak mintegy 50%-a)  azzal értettek egyet, hogy

„Vetélytárs vagy félrelépés gyanúja esetén jogos a féltékenység”.  Mindkét nem további 20-21%-a pedig azzal, hogy 

„Aki igazán szerelmes, az féltékenyen őrzi szerelmét”. A legfiatalabbaknál ez a válasz is jóval gyakoribb:  34%.)  Az adatok azt is mutatják, hogy a nők valamivel hajlamosabbak a féltékenységre, mint a férfiak  (amit szociálisan hátrányos helyzetük magyaráz).  De azért elég sokan  (a nők 35%-a és a férfiak 41%-a)  felismerik, hogy „a  féltékenység betegség, ami tönkreteszi a kapcsolatot”.  A legfiatalabbaknak ugyan csak 20%-a jutott erre a felismerésre, de az életkor növekedésével párhuzamosan ez az arány egészen 75%-ig növekszik.  Azt viszont csak egy törpe kisebbség (a nők 8%-a és a férfiak 6%-a) ismeri fel (vagy el), hogy  „a mai, férfi centrikus társadalomban a féltékenység leküzdhetetlen”. Valószínűleg hozzájárult ehhez a válaszlehetőség elnagyolt, pontatlan fogalmazása, amely tulajdonképpen jóváhagyja a féltékenységet, mint leküzdhetetlent; holott csak nehezen leküzdhetőnek kívánta feltüntetni, legalábbis a patriarchális társadalmi berendezkedés miatt. (Amely viszont megváltoztatható.)

Az egyéni tapasztalatra hivatkozó bejegyzések itt is nagyban színesítik a képet:

„  Én nem voltam féltékeny, csak utólag, amikor elhagytak egy másik nőért… de ez is csak a ragaszkodás, és a birtoklási vágy egyik megjelenési formája.”     

 „A féltékenység véleményem szerint egy természetes érzés és viselkedésforma, aminek helye van egy egészséges párkapcsolatban, bár könnyen elmozdulhat patológiás irányba.”  

 „Egy olyan szerelmi kapcsolatban, ahol az egyik fél jobban kötődik a másikhoz, a féltékenység érthető.”    

 „Én is féltékeny típus vagyok, de igyekszem kezelni ezt magamban.”   „Indokoltnak semmilyen esetben nem tartom. A kapcsolat biztonságának veszélybe kerülésekor szokott megjelenni - nálam féltés és szorongás formájában. De az talán nem féltékenység...?

 Az egyenrangú, nyitott párkapcsolat  értékelő  attitüdje.  Minthogy ez az attitüd szorosan összefügg a féltékenységgel kapcsolatos attitüddel,,  hipotézisem szerint itt is a konzervativ nézetek lesznek túlsúlyban.  Öt válaszlehetőség állt rendelkezésre  (+ a szokásos, szabad válaszok).  Nem meglepő, hogy mintegy 50%  (a nők 47,5%-a és a férfiak 52%-a)  számára  „nem világos, hogy a nyitottság mit jelent és meddig terjedhet”;  így aztán sokan nem is tudtak érdemben állást foglalni.  Valószínű, hogy az egyenrangúság fogalmát is korlátozottan értelmezik és nem terjesztik ki pl. a szexuális viselkedésre.  Tény, hogy az egyenrangúságot és a nyitottságot is többféleképpen lehet értelmezni, s ezek nemcsak eltérőek, hanem ellentétesek is lehetnek.  A tájékozatlanságot és az előítéleteket pedig jóformán senki sem próbálja megszüntetni.  Nem csoda, hogy a minta kb. 10%-a mindegyik válaszlehetőséget kihagyta.  A többi válasz aránya pedig nagyon megoszlott.  A nők  35%-a és a férfiak 36%-a)  szerint  „az egyéni szabadság mértékében meg kell egyezniük a partnereknek”.  Ez korszerű álláspontnak tűnik, bár az egyéni szabadság területei és mértékének igényei homályosak és relativak.  S valószínűleg ritkán fordul elő, hogy nemcsak általánosságban és hallgatólagosan, hanem konkrétan is megegyeznek az egyéni szabadság mértékében (nem is szólva arról, hogy az igények idővel változhatnak, így módosítani kellene a megegyezést). 

Elvileg is elég kevesen értenek egyet azzal, hogy  „egyenrangú partnerek ne sajátítsák ki és ne korlátozzák egymást”  (a nők 11%-a és a férfiak 14%-a),  vagy hogy  „a házastársak, mint egymással szolidáris jó barátok, szabad emberek maradhatnak”  (a nők 13%-a és a férfiak 15%-a).  Ezek ugyan jól hangzanak, de szintén többféleképpen értelmezhetők.  Az a korszerű attitüd viszont, amely szerint  „a hűség nem azonosítható az érzelmi és szexuális kizárólagossággal” , a nők 11%-a és a férfiak 14%-a  kivételével elutasításra talált. Nem meglepő ugyan, hogy a vallásosaknak csupán 9%-a, míg a nem vallásosak 15%-a fogadta el, de az már inkább, hogy a 60 éven felüliek aránya 42%.

Mindez plasztikusan tükröződik a saját tapasztalatokra hivatkozásokban:

„Úgy gondolom, hogy a hűség igenis egyenlő az érzelmi és szexuális kizárólagossággal.”    

 „Én néha megcsalom a párom,de ha kiderülne,hogy ő is megcsal,,vagy csak a gyanú felmerülne,,nagyon rosszul esne nekem.”       

„Az egyenjogú és a nyitott házasság nem szinonímák. Legyen egyenjogú, de egy házasság, amint nyitottá válik, elveszíti értelmét, azt, ami miatt megkötötték.”         

„Ez csak akkor járható, ha mindkét félnek erre van igénye. Ha viszont kölcsönös és őszintén saját elhatározás van benne, működhet.”     

 „Kivételesen kiegyensúlyozott és diszfunkcióktól mentes lelkivilággal kell rendelkeznie a két félnek ahhoz, hogy egy nyitott kapcsolat működőképes legyen.”