6. A maszturbációval,
pettinggel és közösülések megkezdésével kapcsolatos alap-attitüd.
Az ezzel foglalkozó három
kérdés közül az első a maszturbációval kapcsolatos attitüdre irányult. A
negativ, elutasító válaszlehetőségeket alig néhány százalék jelölte meg. Közülük
az elsőre („Régen károsnak, bűnnek tartották, de ma is veszélyes és
egészségtelen”) a nők 2%-a és a férfiak 4,5%-a szavazott. Ez az arány
csak azért figyelemre méltó, mert hipotézisem szerint a nők sokkal inkább
idegenkednek a maszturbációtól, mint a férfiak. Az aránynak az lehet a
magyarázata, hogy a véletlenszerű minta felnőttekből állt, akik
között a nők már tapasztalhatták, hogy maszturbációval biztosabban
kielégülhetnek, mint a közösülésben; a férfiak viszont többnyire
koitusz-centrikusak, s gyerekesnek tartják a maszturbációt.
A másik negativ
válaszlehetőséget („Tizenéves fiúknál átmenetileg elfogadható, de
később már nem”) csak a nők 2%-a és a férfiak 3%-a jelölte meg.
Mindkét nemnél nőtt azonban egy kompromisszumosan negativ sztereotipia
(„Felnőtteknél is csak akkor indokolt, ha nincs partnerük”) elfogadásának
aránya: a nők 6%-a és a férfiak 10%-a jelölte ezt be. (Itt magasabb
arányt feltételeztem, de a 60 éven felülieknek is csak 16%-a jelölte be.)
Viszont meglepően magas arányban (a nők 76%-a és a férfiak 80%-a)
jelölték be a korszerű választ: „Mindkét nemnél és bármikor természetes
módja a nemi életnek”.
Sőt, a válaszolók kb. egyharmada (a nők
35%-a és a férfiak 30%-a) ezt még azzal a válasszal is kiegészítette, hogy az
önkielégítés „lányoknál elősegítheti az orgazmuskészség kialakulását és
fejlődését.”
Ezek szerint a
maszturbációs attitüddel nincs különösebb probléma hazánkban.
Ezt sokan saját
tapasztalataikra hivatkozva is megerősítették, például így: „Semmiképpen nem
helyettesít egy kapcsolatot, de minden életkorban, mindkét nemnél érthető
lehet. Károsnak csak akkor tartom, ha elveszi a motiváltságot a
párkereséstől illetve ha olyan beidegződésekhez vezet, ami aztán
gátol egy kapcsolatban.”
„Belém is neveltek ezzel kapcsolatos
bűntudatot, és azt hiszem, a mai napig sem sikerült megszabadulnom
tőle.”
„Úgy tapasztaltam, tudtam gyerekoromban, hogy: nem nagyon szabad,
bár nem is tilos! Most úgy gondolom, nem szégyen, legyen az bárki, aki
csinálja, :házas, egyedül élő nő vagy férfi, persze diszkréten! Ettől
eltekintve, mégis a kisfiam ilyen dolgaihoz nem tudom, hogy álljak hozzá, ha én
is észreveszek valamit!”
„Elfogadom, partner híján, illetve ha a
partnerrel nem sikerül.”
A szóban forgó alap-attitüddel
kapcsolatos, második kérdés a
15-18 évesek közösüléseinek feltételeire vonatkozott.
(Ez egyben a szexuális nevelésnek is alap-attitüdje.) Itt hat attitüd közül
választhattak, az elutasítástól a teljes ráhagyásig. Ezek a válaszok gyakoriságának
sorrendjében a következők:
A leggyakoribb válasz: „Csak alapos felkészültség,
biztonságos fogamzásgátlás esetén”; ezt a nők 68%-a és a férfiak 58%-a
választotta. A férfiak 10%-kal kisebb aránya nehezen magyarázható.
Érthetőbb viszont, hogy mindkét nemnél a magasabb iskolai
végzettségűek 69%-ával szemben az alacsonyabb végzettségűeknek csak
46%-a válaszolt ugyanígy.
A másik leggyakoribb válasz „szerelem-centrikus”,
amennyiben a szerelem és a megkívánás kölcsönösségét tartja a közösülés feltételének.
Ezt a nők 41%-a és a férfiak 37%-a válaszolta; de jellemző, hogy a
legfiatalabbak 53%-a, míg az 50 év felettieknek csak 24%-a fogadta ezt el. (Ennek
hátterében állhat az is, hogy sok fiatal a megkívánást a szerelemmel
azonosítja, az idősek viszont jobban differenciálnak.)
A harmadik
leggyakoribb választ, amely szerint „Ez a fiatalok magánügye”, a nők 20%-a
és a férfiak 32%-a fogadta el. Itt még nagyobb különbség volt a fiatalok
(40%) és a 40 éven felüliek válaszai (16%) között. A nemek és a
jelentősen eltérő életkorúak válasz-arányainak különbözősége egyaránt
azt mutatja, hogy a semlegesnek látszó, valójában pedig közömbös és szabados,
így szociálisan veszélyes attitüdnek még elég nagy tábora van.
Ennek látszólagos ellentétét
képezik azok a válaszok, amelyek szigorú korlátokat állítanak a tizenévesek
szexuális kapcsolatai elé. Az egyik azzal az indokkal, hogy a fiatal „még
éretlen rá”, ezért semmiképpen sem engedné; ezzel a nők 8%-a és a férfiak
10%-a ért egyet. A másik „csak eljegyzés után, leendő házastárssal”
engedné meg. Ezt már csak mindkét nem 1%-a vallja; mint ahogy azt is, hogy
„csak a szülők hozzájárulásával” kerülhetne rá sor. Úgy tűnik tehát,
hogy elég jelentéktelen kisebbség tartja magát a hagyományos normákhoz. Viszont
elég sok a közömbös felnőtt, s még több a „szerelem-centrikus”, aki egy
illúzió bűvöletében mindent jóváhagyna.
Ezzel kapcsolatos
saját tapasztalataival kb. 10%-uk egészíti ki mindezt: „Nem tudok
általános választ adni. Alapvetően talán korainak érzem még ezt a kort a
közösüléshez, de azt hiszem, hogy ez sokkal inkább egyén-, illetve
pár-függő.”
„A biztonságos fogamzásgátlás mindenképpen szükséges.
Másrészt nem árt, ha kölcsönös szerelem is van kettejük között-ebben a korban főleg.
És bizonyos fajta érettség is kell hozzá. A mai fiatalok egyre könnyebben
ugranak bele a szexbe, akár egy-éjszakás kalandokba is.”
„17 voltam, nem
kellett volna még. 5 hónap együttjárás után kiváncsi voltam és szerelmes, de
nem esett jól.”
Én kibírtam tovább, de most máshogy állnak hozzá a
fiatalok, mint ahogy az egész világhoz. El kell fogadnunk, de valahogy oktatni
sem ártana őket,”
Az
egyéni nemi élettel kapcsolatos attitüd harmadik kérdése az volt: „Elfogadja-e
a közösüléstől eltérő szeretkezési módokat?” Ez
tulajdonképpen a koitusz-centrizmus gyakoriságának és a petting különböző
formáinak elfogadottságára irányult. Ötféle attitüd közül választhattak. A
koitusz-centrizmus gyakoriságával kapcsolatos hipotézisemmel ellentétben ezt az
attitüdöt („Nem, mert minden más módot egészségtelennek tartok”) csupán a
nők 3%-a és a férfiak 1,5%-a fogadta el. A következő, még elég
konzervativ attitüdöt („A nemi szervek simogatását elfogadom, ha nincs mód a
közösülésre”) a nők 19%-a és a férfiak 25%-a vallotta magáénak.
További lépést jelent a felvilágosultság irányába, hogy a nők 16%-a és a
férfiak 24%-a nemi szerve orális ingerlésének elfogadásával is egyetértett.
(Bár a fiatalok 26%-ával szemben a 30 éven felüliek között csak 14%.) A nemi
szervek kölcsönös, orális ingerlését ( a „franciázást”) „csak nagyon
intim és vonzó partnerrel” kedveli a nők 43%-a és a férfiak 40%-a. Itt
érdekes különbség, hogy a legfiatalabbaknak csak 29%-a, az 50 éves felülieknek
pedig csak 6%-a hajlandó a kölcsönös, orális ingerlésre. Az előbbiek
tartózkodásában a tapasztalatlanság, az utóbbiakéban inkább a hagyományos
szemlélet és az idősödéssel gyakran együtt járó csökkentértékűségi
érzés játszhat szerepet. Végül a korlátozástól leginkább mentes attitüd:
„Egy
jó partnerrel az anális szextől sem zárkózom el” – vallja a nők
33%-a és a férfiak 53%-a. Ez a 20%-os különbség a nemek között (ami az
életkor és a világnézeti beállítottság szerint érthetően szóródik)
mindenképpen azt jelzi, hogy a nők szexuális attitüdjei az anális ingerlés
terén jóval visszafogottabbak, mint a férfiaké. De még így is meglepően
nagynak tűnik az elfogadás aránya mindkét nemnél. Sajnos, a vizsgálat
nem tért ki a petting más, esetenként még kritikusabb formáira. (Ami külön
vizsgálat tárgya lehetne.)
A
megemlített saját tapasztalatok mindezt jól kiegészítik:
„Szerintem
tudatosítani kell a fiatalokban, hogy közösülés nélkül is kielégíthetik
egymást.”
„Minden módot próbáltam, helyeslek és élvezek is.
Nagyszerű lehetőség testünk, önmagunk és a másik ember
megismerésére.”
„Mindig ódzkodtam az orális szextől, aztán rájöttem,
hogy élvezem, és nem olyan bűnös és "undorító" dolog, mint
amilyennek évekig hittem.”
„Ami két embernek jó, azt elfogadom, részemről
csak az anális szex nem működik.”
„Orális szex oda-vissza,
franciázás müködik, anális szex is, de mindez csak nagyon biztonságos és
szeretetteljes kapcsolatban.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése